Interjú Geiger Tamással, a DCC 2021 előadójával

Hogy kerültél erre a területre? Mióta foglalkozol PPC-vel és analitikával?

2007-ben programozóként dolgoztam egy webáruháznál, ahol az akkori gazdasági válság több ponton és rosszul érintette a céget. Ekkor dobták fel nekem, hogy ha van kedvem beletanulni a Google AdWords kezelésébe, akkor erre adnak időt és teret, így vettem át idővel az ügynökségtől a kampányokat. Nagyon megtetszett az egész, elkezdtem egyre jobban érteni a rendszer mögötti algoritmusokat, amik akkor nagyban hozzájárultak, hogy jó eredményeket érjünk el. Ma már persze ennél jóval bonyolultabb nem csak a kezelőfelület, de az egész működése is.

Analitikával viszont már programozóként is foglalkoztam, az említett webáruházban aktívan használtunk Google Analytics-et már akkoriban is.

Mi volt a legmeghatározóbb élményed az ezzel kapcsolatban?

Az évek során viszont amire talán a leginkább büszke vagyok, hogy talán azon kevés ügynökségek egyike voltunk, akik elkezdtek önálló csapatot építeni az analitikai területre.

Másik büszkeségem az a Google Tag Manager plugin WordPress-hez, amit anno teljesen hobbiból indítottam el, de ahogy a GTM egyre elterjedtebb lett, ez a plugin is egyre népszerűbbé vált világszerte:

Pontosan milyen területeivel foglalkozol az online-nak?

PPC és analitika, adatok kezelése, de manapság elsősorban a JabJab napi működését igyekszem irányban tartani.

Mi a legnagyobb félreértés, amivel mindig meg kell küzdeni a munkád során?

Tyűűű, de nehéz egyet kiemelni 🙂

Meghackelhetem a kérdést, hogy két területre bontom?

PPC területen szerintem az egyik legnagyobb küzdés azzal van, amikor az ügyfél oldal úgy kezeli a PPC-t (is?), hogy az egy pénznyomda, csak jól kell beállítani.

Pedig, ha nem jó az ajánlat, nem jó a weboldal, nem figyelnek a konkurensekre, akkor a PPC sem fog jó eredményeket hozni automatikusan. Sokszor elmondtuk, de úgy tűnik, nem lehet elégszer kiemelni: a sikerhez vezető úton ügyfél és ügynökség között megosztott feladatok vannak.

Adat területen leginkább az, hogy hiába van egy rakat számunk, amit 1-1 riportban meg lehet mutatni, értelmet, életet csak megfelelő kontextussal lehet beletenni és ehhez is kell az ügyfél termékismerete, tapasztalata is. Ráadásul mindig van olyan kérdés, ami még éppen nem gyűjtünk megfelelő adatot. Viszont most főleg a GA4-el végre olyan irányba haladunk, hogy nem kell már annyira foglalkozni az adatok mennyiségével (megfelelő hozzájárulások mellett), így talán a közeljövőben már jobban lehet majd ad hoc kérdésekre is megfelelő válaszokat találni a számokban.

Mi volt a legnagyobb kudarc a munkád során?

Nem biztos, hogy kudarc, inkább tanulság: annak felismerése, hogy nekem is 24 órából áll egy nap. Ez azt is jelentette, hogy sajnos volt olyan pont a karrierem során, ahol többet vállaltam, mint kellett volna és emiatt végül el kellett engednem olyan feladatot, amit így végül nem tudtam végig vinni annak ellenére, hogy először azt mondtam, hogy megcsinálom. Ma már igyekszem tudatosabban kezelni ezeket a helyzeteket és nemet mondani, ha kell, bár talán mind a mai napig bele-bele esek még hasonló hibákba, csak sokkal ritkábban és sokkal kisebb mértékben.

Miről fogsz előadni a Digital Cube konferencián?

A Google Analytics 4 már itt van velünk, elvben már nem béta, de mind tudjuk, látjuk, hogy nem kész még arra, hogy teljesen leváltsa a Universal Analytics-et a mindennapokban. Megkerülhetetlen a bevezetése, a nagyon más alapok miatt azonban ez nem egy 2 perces feladat. Épp ezért sok helyen inkább nyűg, ami automatikusan szüli a megúszós megvalósításokat. Csak hogy ezzel hosszabb távon ártunk magunknak, a cégünknek. Összeszedtem pár ilyen megúszós helyzetet, hogy mindenki lássa, miért nem jó az adott irány. A végén picit kitekintek abba, hol is lehet a helye a Google Analytics-nek a jövőben egy cég adat stratégiájában.

Ha már konferencia: melyik volt a legjobb konferencia élményed eddig? Mitől volt ez a legjobb?

Még 2010-ben, az akkor még formálódó magyar hivatalos Google AdWords termékfórumon ún. kiemelt közreműködő lettem, így lehetőséget kaptam kiutazni Mountain View-ba a Google főhadiszállására a kiemelt közreműködők találkozójára. Önmagában a kiutazás nagyon erős emlék, de ott találkoztam először a lehetőséggel, hogy mélyebben belelássunk a termék jövőjébe és borzasztóan magával ragadott az a vállalati kultúra, amivel ott találkoztam. Amikor Q&A volt, 3-4 Googler jegyzetelt folyamatosan, mindent felírtak “valamire jó lesz” alapon. Kívülről nézve egy nagyon pozitív légkör lengte be a tereket és nagy nyomot hagyott bennem.

Ha most épp nem ezen a területen dolgoznál, akkor mivel foglalkoznál? Mi az álommunkád?

Azt a választ akkor most nem puffogtatom el, hogy az álommunkámmal foglalkozom. 🙂 

De ha nem PPC-vel vagy nem analitikával foglalkoznék, akkor valószínűleg egy egészen más terület lenne fókuszban: az asztalos munka. Nagyon szeretek faanyagokkal foglalkozni, megmunkálni, nem értek még úgy hozzá, hogy nekiálljak egy bútort elkészíteni, de ha nem lenne más az életemben, egészen biztosan azzal az elánnal dobnám bele magam a tanokba, hogy a PPC-t és az analitikát is felszívtam.

Miért az online? Mi vonzott benne?

Az online akkor és ott egy lehetőség volt, amiben érződött az erős potenciál, de nem ez volt az első irány a szakmai pályámon. Pont ugyanígy megeshet, hogy 10 év múlva valami nagyon offline dologgal fogok foglalkozni.

Mostanában többször postoltál arról, hogy futó versenyen jártál. Honnan jött ez a hobbi?

Geiger Tamás

Évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy szeretnék valamit sportolni. Ülő munkát végzünk napi sok-sok órában, ráadásul én évek óta 100% home office-ban. Ez pedig nagyon rossz hatással van az ember állóképességére, fizikumára.

Egyszer már elkezdtem ezt a futás dolgot, de akkor 1-2 hónap után elmaradtak az edzések. Legutóbb tavaly ősszel kezdtem el újra és azóta is kitart, sőt, beszippantott. Mivel szeretek konkrét célok mentén haladni a magánéletemben is, adta magát, hogy benevezzek hazai futó versenyekre. Nyilván nem azzal a céllal, hogy én szakítsam át azt a bizonyos szalagot, de megmutatni magamnak, hogy képes vagyok olyan teljesítményre, amire nekifutásból már nem biztos, hogy mindenki képes. Idén 3-szor futottam le 10km-t, jövőre szeretnék nekimenni a félmaratonnak (21km).

Nagyon sokat segített az úton Bay Áron, amiért nagyon hálás is vagyok neki. Nem szeretném mindenkire ráerőltetni a futást, de ha arra tudok inspirálni másokat, hogy találják meg a sportban azt a részt, ami számukra és hasonló élményeket ad, akkor már megérte.

Zárásként van esetleg bármi tanácsod azok számára, akiket érdekelnek az online hirdetések, az analitika vagy maga a konferencia?

Egyre jobban látható, hogy az online-al foglalkozó szakemberekben olyan hibrid tudásra lesz szükség a jövőben, amire korábban azt mondtuk, hogy amolyan testidegen.

Ma már nem példa nélküli, hogy egy szakembernek megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie a marketing területéről, picit talán a sales-ről is, de kell még hozzá egy adat technikai tudás, ami még nem programozás, de már képes felismerni a képet a Mátrixban.

Emellett fokozottan fontossá válik az a képesség, hogy valaki képes bánni az adatokkal, kezelni őket, összekapcsolni az egyes adathalmazokat és meglátni bennük az összképet. Aki ezen skill-ekből minél többet magára ölt, meggyőződésem, hogy csak sikeres lehet ebben a szakmában.


Érdekel az esemény? A konferenciára (2021. október 28-29.) még kaphatóak jegyek korlátozott számban: https://digitalcubeconf.com/